Etalon97
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Óra
 
Látogatottság
Indulás: 2007-12-01
 
Hírek 97

 Ha a csapatunkban szeretnél játszani, akkor jelentkezz nálunk!!! 06-30-5357586

2012. 09. 27. Egy kis szabadrúgás gyakorlás mindenkire ráfér.

http://www.youtube.com/watch?v=KvkWRYJlVhw&feature=fvwrel

2012. 08. 27. hétfő Edzőmérkőzés

Mivel hétvégén már kezdődik a bajnokság, így jó volt látni, hogy hol áll a csapat a felkészüléssel. Az első "harmadot" nem láttam, így arról nem tudok írni, de a második és a harmadik harmadban biztató játékot mutattatok. Szépen járattátok a labdát a földön. Természetesen hibák is voltak, de ez elfogadható egy felkészülési mérkőzésen. Az ellenfél letámadásának akkor van értelme, ha az összes környező ellenfelet megtámadjátok, mert egyébként csak szaladgál a letámadó játékos és simán kipasszolják az ellenfelek. A kirúgásnál is törekedhetnétek, hogy a földön passzolgatva próbáljátok meg kihozni a labdát. A tolódással is volt néha kis gond, de összességében jól játszottatok. Sok helyzetet sikerült kidolgozni és ha az eredményességen is tudtok javítani, akkor eredményes idény elé néztek. Sajnos ellenfelünk néhány játékosa kicsit keményebbre vette a játékát, de még ez sem indokolta a történteket. Természetesen ne hagyjátok magatokat, de a kemény játék nem azonos a durvasággal. A hétvégi bajnokira a még hiányzókkal kiegészülve, győzelmi eséllyel indulhattok. SOK SIKERT!!!!!!

2012. 08. 06. hétfő Az első hét tanulsága

Az első pár nap elmúltával, levonható néhány következtetés. Mivel nagyon kevesen jelentkeztek, így nem megy a csapat edzőtáborba!!! Néhány régi és "ős" csapattársunk máshol folytatja a pályafutását. A két "ős" játékos közül Zsolesz az Airnergynél kezdte az edzéseket, Szabolcs az 1908 SZAC csapatában védi a kaput. Mind a ketten elsős, sőt ovis koruk óta - a képtárban, az "ilyenek voltunk" képen is láthatóak - a csapat tagjai voltak és mindig a tőlük telhető maximumot adták. Dominik sorsa még nem teljesen látszik, de a hírek szerint Ő is elhagyja csapatunkat. Ő is régóta erősítette csapatunkat és évek óta az ügyeletes gólvágónk volt. Az Ő elvesztése is nagy hiányt okoz a csapat szerkezetében. Néhányan rövid csapattagság után próbálnak más csapatoknál szerencsét. Mindenkinek sok sikert kívánunk!!!!!  Pár játékos még a nyári szabadságát tölti. Jó lett volna az egész csapatnak egyszerre elkezdeni a felkészülést. Remélhetőleg a bajnokság kezdetére mindenki a megfelelő szintre tudja magát hozni. Sok sikert!!!!

2012. 08. 02. csütörtök Nem lesz edzőtábor !!!!!!!!!!!!!!!!

Augusztus első napján megkezdődtek az edzések. A csapat edzője Roboz Sándor lett, segítői Gombos László és Pannai László edzők lettek. Így biztosítottnak látszik a csapat szakmai felkészítése, akár kiscsoportos edzések lehetőségei is. Az első edzésen labdás és erőnléti gyakorlatok szerepeltek a programban, majd kétkapus játékkal zárult az edzés. Az közös számolgatások szerint nem lesz gond a csapattal - sajnos egy-két meghatározó játékos elhagyta a csapatot -, meg lesz a szükséges játékos állomány. A héten este 6 órától lesznek az edzések.  Mindent bele!!!!!

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

2012. 06. 17. vasárnap Focis évzáró

Vasárnap 11:00-tól tartjuk a csapat évzáróját az füves pályánál. Elhívtunk minden eddigi edzőt is, így jön a Varga Pista bácsi, Simon Peti, Szuhai Attila és meghívtuk a Pál Sanyi bácsit is. Mivel néhányan más csapathoz mennek, így tőlük ekkor búcsúzunk. Lesz eszem-iszom, talán egy kis foci is belefér. Remélhetőleg sokan - félre teszitek a vélt vagy valós sértelmeteket - megtisztelitek régi edzőiteket és azt a közösséget, ahol eddig fociztatok. Csütörtökig hozzatok be 1000 forintot családonként, amiből az enni és innivalót megvásároljuk és azt is jelezzétek, hogy hányan jöttök a családból. Ha valami sütit is hoztok, akkor biztosan azt is megesszük. A jövőre vonatkozó terveket és időpontokat is itt tudhatjátok meg. Várunk mindenkit!!!!!!!!!

2012. 06. 08. péntek

Gloriett SE - Tabán Spartacus 2-3 /2-2/

Nem sikerült a győzelem, így az UTE ellen győzni kell a harmadik helyezéshez. Mindent bele!!!!!

2012. 06. 07. csütörtök 2012/2013.

Tagnap az edzés elején Feri bácsi elmondta a következő szezonra vonatkozó információkat. A csapat edzője a tervek szerint Roboz Sanyi bácsi lesz. Feri bácsi a többi csapata miatt nem tudja vállalni a következő szezont. Az edzések hasonló időben lesznek. A BLSZ. bajnokságba nevezünk Titeket. Mivel a 98-as csapatnál vannak távozók, így valószinüleg közös csapatot indítunk. Felszerelést az egyesület biztosítja - annak ellenére, hogy most le kell adni a melegítőt és a mezeket. Az előzetes visszajelzés szerint a csapat 80-90 %-a marad, így ismét jó helyezésért küzdhettek. Akik más csapathoz mennek, azoknak sok sikert kívánunk és ha úgy alakul, szívesen várjuk vissza. A következő héten - az UTE mérkőzés időpontjától függően - tartunk egy évzárót, ahol minden eddigi edzőt meghívunk és minden játékos és szüleik megjelenésére számítunk!!!!

2012. 06. 03. vasárnap Kár lenne érte

Vasas - Gloriett SE 2-1

Szt. Pál - Gloriett SE 3-0

Két eredmény, ami miatt talán az egész éves munkátok ereménye veszhet. Még kettő mérkőzés van a szezonból, amin még mindig van esélyetek bebiztosítani a bajnokság harmadik helyét. Ne csússzon ki a kezetekből ez a szép eredmény. Mindenkinek kettőzött erővel és odafigyeléssel kell ezen a két mérkőzésen pályára lépni. Azt kell nézni, hogy mit tud tenni a csapatért, hogy éremmel zárhassuk az esztendőt. MINDENT BELE FIÚK!!!!!!!!!!!

2012. 05. 04. péntek Jövőre is egybe maradhat a csapat

A tegnap esti edzői megbeszélésen konkrétan elhangzott, hogy az egyesület a következő szezonban is biztosítja a lehetőséget a csapatnak. Így ha Ti úgy döntötök, akkor egyben maradhat a csapat. Feri bácsi jelezte, hogy két év után más edzőnek adja a lehetőséget a fiúk képzése ügyében. Egyelőre nem döntöttek a lelendő edző személyéről. Remélhetőleg sokan döntötök úgy, hogy itt fociztok tovább. Mivel az eredményekkel nem nagyon van probléma, így egy új edzővel, új impulzusok érhetnek és talán még nagyobb egységben tudtok tovább sportolni. Az edzések jövőre is a kora esti órákban lesznek, így ez a tanulást nem fogja akadályozni. Most viszont mindenki gondolja át, hogy itt képzeli-e el a jövőjét és ezt jelezze az edzőknél. Sok sikert!!!!!

2012. 04. 15. vasárnap Ellentétes félidők

Gloriett SE - MAC 3-2 /3-0/

Mint a címből is látszik, ellentétes félidőket láthattunk. Az elsőben ellenfelünk alig lépett át a félpályán. A pár alkalmat védelmünk szépen megoldotta, labdával szinte nem is értek fel a kapunk elé. Az első 20 percben lőttünk három gólt, de akár ötöt is elérhettünk volna. Vezetésünk után már a mezőnyben pattogott a labda, de még mindig a mi akaratunk érvényesült. Mindenki zsebben érezte a mérkőzést. Szünetben cseréltünk és ezzel a magabiztos játékunk is elillant. Ellenfelünk fokozatosan érezte meg, hogy van még esélye és egy akcióból és büntetőből szépített. A pár helyzetünket nem tudtuk értékesíteni és így nagyon izgalmassá vált a mérkőzés vége. Szerencsére sikerült az előnyünket megőrizni, így ismét győzelemnek örülhetünk.

Utána beszélgettünk míg vártuk a fiúkat. Felmerült, hogy mit tartalmaz az edzés és mit nem. Olyan, mint bedobások, levételek gyakorlása, futóedzés,ki mennyit játszik, stb. Nos, egy 15 éves labdarúgóval már nem a bedobást és a levételt kell gyakorolni. Egyébként ha ez nem megy valakinek, akkor biztos van egy labdája otthon amivel kimehet valahova, ahol gyakorolhatja. Biztosan lehetne az edzéseket jobban is tartani. Talán más edző, új impulzusokkal más gyakorlatokkal fokozná a fiúk figyelmét. De mint tudjuk, a fiúk szórakozásból fociznak. Jól érzik magukat ebben a közösségben, de hivatásos labdarúgó nem sok lesz belőlük. /Ne legyen igazam!/ Futásokat és labdás kordinációt tartalmaznak az edzések. De mivel a fiúk jól elhülyéskednek az edzésen, így bár jól érzik magukat, de szinte értelem nélküli az edzés. Aki nem hiszi el, kérdezze meg a gyereket, hányszor mondtam én magam is ezt nekik. Mivel néhány edzésen én is besegítettem az edzőknek - addig míg néhány szülőnek ez nem tetszett és szólt az edzőnek - így heti rendszerességgel láttam és a mai napig is heti pár edzést látok. Azt lehet oktatni, hogy miként érjen a labdához, de az, hogy támadja meg az ellenfelet, hogy ugorjon fel egy fejeshez, hogy a kirúgást ne hagyja lepattanni - ezt ti is hallhattátok ezerszer minden mérkőzésen -, hogy induljon el egy kipattanó labdáért, azt már az akarat határozza meg. Nekik kell akarni győzni! Ti és az edzők nem akarhatnak helyettük. Ezt nekik kell, mint csapatnak megoldani. Ha valaki hibázik, akkor nem üvöltözni a pálya másik feléből, hanem egymást kisegítve megoldani a helyzeteket. Remélhetőleg ezen a tavaszi holtponton átesnek és ismét szép, gólokban gazdag mérkőzéseket láthatunk. A Ti és az edzők támogatása szükséges, de ezzel eddig sem volt probléma. Sok sikert!!!

2012. 01. 07. szombat Csak magunknak köszönhetjük

Egy győzelemmel és kettő vereséggel a negyedik helyen végeztünk Dánszentmiklóson. Első mérkőzésen a számotokra félelmetes Puskás Akadémia ellen 3-2 arányban győztünk. Ekkor azt gondolhattuk, hogy felszabadult belőletek az érthetetlen kissebbségi érzés. Másodjára, a házigazdák ellen léptünk pályára. Lelkes játékukkal jól ellensúlyozták a gyengébb képességüket, így vereséggel gazdagodtunk. Az utolsó mérkőzésen a Cegléd ellen még ennek ellenére is az elsőségért léphettünk pályára, hisz ha győzünk, mi vagyunk az elsők. Jól kezdtünk. Egy , majd kettő nullra is vezettünk, majd kétszer álltunk a kapussal szembe, de nem sikerült növelni előnyünket. Ellenfelünk viszont kiegyenlített. Ismét vezetést szereztünk, de a Cegléd fordítani tudott, így utolsóként végeztünk. Elmondható, hogy simán elsőnek kellett volna lennetek a három mérkőzésen szerzett, három győzelem után. Csak magunknak köszönhetjük, hogy a két lelkesen játszó , de szerényebb képességű csapat is fordítani tudott. Remélhetőleg tanulunk belőle. Mindent bele!!!

2011. 12. 17-18.   Elmarad a kupa, de vasárnap évzárót tartunk

A sátor bizonytalan helyzete miatt a szokásos évzáró tornát nem tudjuk megtartani. Viszont nem szeretnénk évzáró nélkül bezárni az évet, így vasárnap 10 órától tartjuk meg a tornateremben. Kialakítunk pár csapatot és egy jót mérkőztök, majd ha már eléggé elfáradtatok akkor az apák csapata megmutatja, hogy mi az a foci. Ha meg nem, akkor játszunk egy jót. Én készülök kérdésekkel is. Szóval, mindenkit várunk!!! Mindenki hozzon valami finomságot a terülj-terülj asztalkára és valami itókát is. Találkozó 3/4 10-kor és ebédre már haza is mehettek. Jó szórakozást mindenkinek!

2011. 11. 27. vasárnap Győzelemmel búcsúztunk az ősztől

Gloriett SE - UTE 3-0

Az első 15 percben enyhe mezőnyfölényben játszottunk, majd ellenfelünk feljött és többször veszélyeztetette a kapunkat. Ekkor már ők játszottak veszélyesebben. Ekkor egy szép góllal megszereztük a vezetést. Utána a félidőig jellemzően a mezőnyben pattogott a labda. Második félidő elején ismételten mi kezdtünk jobban, majd ismételve az első félidőt, ellenfelünk percei következtek. Egy kapufával jelezték, hogy még nincs vége a mérkőzésnek, majd egy akcióból, akár kettőször is bevehették volna a kapunkat. Egy szép támadásból növeltük előnyünket, majd szövegért leküldték az ellenfél játékosát. Ellenfelünket és szurkolóit - hol jogosan, hol kevésbé jogosan - a játékvezető ítélete sokszor sokkolta. Ekkor úgy látszott, hogy eldőlt a mérkőzés, plussz egy gyors kontratámadásból elértük a harmadik gólunkat, ezzel lezárva a mérkőzést. Mindenkinek gratuláció jár a győzelemért!

2011. 11. 13. vasárnap Elszalasztott győzelem

Gloriett SE - Vasas 0-0

Sajnálatosan a kihagyhatatlan helyzeteket sem tudtuk gólra váltani, így kettő pontot elhullajtottunk, ami a végelszámolásnál nagyon hiányozhat. Ellenfelünk egy helyzettel lehozta a mérkőzést, mi viszont még büntetőből sem találtunk be. Végig fölényben játszottunk, de a helyzeteknél nem koncentráltunk eléggé. Viszont volt olyan történés, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül. Természetesen ne hagyjátok magatokat az ellenfélnek. De mint tudjátok a szabálytalanság a labdarúgás része. Így ha elkövetnek ellenetek egy szabálytalanságot, akkor a játékvezető azt megítéli, vagy nem. Még szankcionálhatja az ellenfél megmozdulását sárga, illetve piros lappal. De ha Ti próbáltok elégtételt venni, akkor az azonnali piros lapot ér. Valamint az értelmetlen reklamálások és labda elrúgások is a csapat érdekei ellen vannak. Jó lenne ezt az energiát a játékra fordítani. És még egy fontos dolog. Mindig lesz a közönség között olyan szurkoló, akinek nem Ti lesztek a kedvencei. Ennek ellenére nem kell, nem szabad velük vitába kezdeni, mert az a játékról tereli el a figyelmeteket és az energiátotkat.

2011. 10. 23. vasárnap Kellemes meglepetés összeszedett játékkal

KISE - Gloriett SE 1-2

Talán a tavaszi magabiztos győzelemnek vagy az eddigi eredményünknek köszönhetően, vagy csak egyszerűen rossz napjuk volt, de úgy tűnt, hogy ellenfelünk nem vett minket komojan. Már a mérkőzés kezdete előtt látszott a fizikai fölényük. Ezt próbálták is kihasználni és az erős szélsőknek felrúgni a labdát, ők meg majd megoldják. Az első kellemes meglepetés ekkor ért, mert Mizsei Peti olyan szerelést mutatott be, amit még sokkal magasabb szinten sem sokat látni. Határozott, gyors becsúszással szerelte a megiramodó szélsőjüket. De az egész csapat kitett magáért, mert a játék jellemzően ellenfelünk térfelén zajlott. Csatáraink szépen járatták a labdát, középpályásaink jól szűrték meg a tamadásokat, Attila vezérletével a védelmünk minden próbálkozást megakadályozott, ha meg nem, akkor ők hibáztak. Dominik szép fejesével a vezetést is megszereztük. Az első félidőben kiegyenlített játék zajlott, itt is, ott is kimaradtak a helyzetek. Félő volt, hogy ellenfelünk fizikai fölénye, idővel góllá érik. Ennek ellenére Dávid szép kiugratása után, Bence góljával növeltük előnyünket. A fizikai fölény több sérülést eredményezett. Nem azért mert kimondottan durvák lettek volna, de a keménységért nem mentek a szomszédba és sajnos a játékvezető sem vette elejét egy-egy sárgalap kiosztásával. Egy ellentámadás végén sikerült szépíteniük, de a győzelem a miénk maradt. Hibák most is adódtak, de ez természetes. Most fokozottan igaz, hogy mindenki gratulációt érdemel, mert most végre csapatként küzdöttetek és megérdemelt győzelmet arattatok. SZÉP VOLT FIÚK!!!!!!

2011. 10. 16. vasárnap Magabiztos győzelem

Gloriett SE - II. Kerület UFC 6-0 /4-0/

Az eredmény jó, a játékon még van mit csiszolni. Bár ellenfelünk edzője szerint, ha minden lehetőségüket kihasználják, akkor döntetlen is lehetett volna, azért a látottak nem ezt mutatták. De még mindig elmaradtok a valós tudásotoktól összjáték terén. Mivel az MLSZ. bajnokságban is hasonló csapattal lépünk pályára, így érthetetlen, hogy ott miért tudtok összeszedettebb játékot mutatni. Ott mennek a passzok, a bemozgások. Most hétvégén egy nagyon erős csapat ellen kell bizonyítani. Most majd megmutathatjátok az igazi arcotokat. Mindent bele fiúk!!!!

2011. 10. 08-09.  Győzelem és döntetlen a hétvégén

10. 08. szombat    FTC "hölgyek" - Gloriett SE 3-5 /1-3/

A lelkesen és jól focizó lányok ellen sikerült a három pontot begyűjtenünk. Ők jobbak voltak az összjátékban, mi viszont erősebbek voltuk és nem utolsó sorban, Bencének köszönhetően több gólt lőttünk. Sajnos most is voltak gondok a helyzetek kihasználásával, de lesz ez még jobb is. A győzelemért jár mindenkinek a gratuláció!!!

10. 09. vasárnap Pilisvörösvár - Gloriett SE 2-2 /2-1/

Az élcsoportba tartozó Pilisvörösvár ellen első pillanatra nehéznek látszott a jó eredmény, mivel 3-4 180 cm feletti játékossal léptek pályára. A második pillanatra - gyakorlatilag az első percben - az egyikük elszaladt, nem léptünk ki rá és ő bevágta a labdát a kapunkba. Nem kezdtünk túl jól. De a folytatás szerencsére jól alakult. Szépen, okosan sok passzal, szép összjátékkal vezettük a támadásainkat. Több helyzetet is sikerült kialakítani, de a kihasználással itt is adódtak gondok. Majd egy szép szabdrúgás góllal sikerült kiegyenlíteni. Már mindenki a félidő végét várta, mikor ellenfelünk egy hasonló szabadrúgásból megszerezte a vezetést. Második félidőben hasonló szép játékot láthattunk. Csak az volt a félő, hogy a játékosok - szombati mérkőzéssel a lábukban - elfáradnak. De szerencsére nem fáradtak el - dehogynem, csak a szívük vitte őket előre - és egy szép góllal egyenlítettünk. Sajnálatosan a vezető gólunkat, les miatt nem adták meg és a mérkőzés labdát, az utolsó pillanatban sem sikerült gólra váltani. Összességében mi szebben játszottunk, míg ellenfelünk fizikálisan erősebb volt. Szép volt Fiúk!!!!!

Azt azért elmondhatnátok, ha tudtok így is, szép összjátékkal, lapos rövid passzokkal is játszani, akkor miért nem mutatjátok ezt be a saját bajnokságunkban?????????????

2011. 10. 01. szombat MLSZ. bajnoki és futsal

Gloriett SE - Budaőrs 7-3

Ismét több játékosunk segített a 98-as csapatnak bajnoki mérkőzésen a Budaőrs ellen. Most csak jót írhatok rólatok. Okasan, határozottan, sok passzal és szépen játszottatok. Látszott, hogy hisztek a győzelemben. Többen más poszton játszottatok mint szoktatok, ennek ellenére nem volt kérdéses, hogy melyik csapat lesz a győztes. Ellenfelünk is minden dícséretet megérdemel, hisz az utolsó pillanatig hajtott a szépítésért. Ez a végén a sok cserénk után sikerült is nekik. Gratulálok mindenkinek!!!

Délután néhányan a délelőtti mérkőzéssel a lábában ment a futsal tornára. Az első mérkőzés első pár percében nagyon idegenül vagy csak fáradtan mozogtatok a pályán. Itt nincs annyi idő és terület, így ellenfelünk villámrajtot vett és sok góllal elhúzott. Az utolsó öt percben már alkalmazkodtatok a feltételekhez és onnan már látszott, hogy melyik csapatban vannak a jobb játékosok. Felvettétek a dobott kesztyűt és határozottan, gyors passzokkal, szinte a térfelére szorítottátok ellenfeümket. Második félidőben már csak egy csapat volt a pályán. Ellenfelünk szinte a térfelét sem hagyta el. Több kapufát is rúgtatok, de csak egy góllal tudtatok szépíteni, így vereséggel zártuk a mérkőzést. Ha az első 8-10 percet is úgy játszátok, mint a maradék 15-18 percet, akkor több góllal győztök. Ezt a második mérkőzésen bebizonyítottátok, hisz gólzáporos győzelmet arattatok. Gratuláció jár mindenkinek!

2011. 09. 10. szombat A győztesek sosem adják fel

Csepel - Gloriett SE 8-2  /5-1/

"A győztesek sosem adják fel! Akik feladják, sosem győznek!"

Ez volt kiírva a Csepel pályánál. És mekkora igazság. Sajnos a mi mérkőzésünkre is nagyon igaz.. Ha Ti sem hiszitek el, hogy sikerül, akkor nem is fog. Ellenfelünk a harcosságával a "győzniakarásával" nőtt fölénk. Persze volt egy-két ügyes játékosa - de olyan játékosaink nekünk is vannak. De ők hittek a győzelemben és mindent megtettek érte. Mi csak felmentünk a pályára, hogy majd csak lesz valami. Hát lett. Sajnálatosan ismét kaptunk egy játékvezetőt, aki egy "kicsit" a hazai csapatot segítette. De nem ezen múlt. Ellenfelünk fölénk nőtt. A második félidő elején viszont Ti is láthattátok, ha csapatként játszotok, akkor sokkal többre vagytok hivatottak. Akkor ellenfelünk nem találta a játék ritmusát, és uraltukl a mérkőzést. Sajnos jött a játékvezető és kisegítette őket egy ajándék büntetővel. De ettől még nem kellett volna újra összezuhanni. Szóval a teljesítményetek főként a Ti kezetekben van. Az edzésen oda kell figyelni, teljes intenzítással kell végezni a gyakorlatokat. A mérkőzésen meg csapatként, egymást kisegítve, a győzelem hitével kell küzdeni. Sok sikert hozzá!!!!!

 

2011. 09. 03-04. Elkezdődtek a bajnokságok

MLSZ  U-15.  Gloriett SE - Dorog 1-4 /1-2/

Tartalékos csapatunk lépett pályára a kiemelt bajnokság első hazai mérkőzésén. A sok sérült és hiányzó miatt, nem tudtunk a legerősebb csapattal pályára lépni. Sajnos az első támadásból gólt kaptunk. A ritmust nem nagyon találtuk. Ellenfelünk egy jól eltalált lövéssel kettő gólra növelte előnyét. A félidőig sikerült kiegyenlíteni a játékot és szépítenünk. A második félidőben még kettő gólt kapzunk, így vereséggel hagytuk el a pályát. Ennél azért több van a csapatban. Mindent bele!!!!!

BLSZ U-15/1.   Kelen - Gloriett SE  1-4 /0-3/

Ez a Kelen nem az előző évi Kelen volt. Ennek ellenére szép sikerrel indítottuk a bajnokságot. Mivel előző nap a csapat nagy része már lejátszott egy mérkőzést, így kicsit féltünk, hogy a nagy melegben nem fogjuk bírni erővel. Kiegészülve néhány játékossal viszont szinte végig uraltuk a mérkőzést. Félidőig három szép gólt rúgtunk, illetve fejeltünk. Második félidőben ellenfelünk időnként nagyon veszélyes támadásokat próbált felzárkózni, de csak egy szabadrúgás góllal tudott szépíteni, amire Dominik egy hasonló góllal válaszolt. Fizikálisan nagyon kimerítő volt ez a két mérkőzés, így mindenki dícséretet érdemel. Szép volt fiúk!!!

 

2011. 08. 08. INDUL AZ ÚJ TÁMOGATÁSI LEHETŐSÉG

Tisztelt Szülők!

Aki tud lehetőségei szerint segítsen az egyesületnek. Természetesen minden támogatást a gyerekek sportolásának körülményeinek jobbátételére fordítunk!

2011. július 01-jétől vált alkalmazhatóvá az a jogszabályi rendelkezés, amely alapján a társasági adó hatálya alá tartozó társaságok, vállalkozók adójuk legfeljebb 70%-ig terjedő mértékben támogathatják az ún. "látvány-csapatsportokat", köztük a labdarúgást. A támogatáson keresztül a magyar labdarúgás jelentős fejlesztési forrásokhoz juthat.

Részletekről beszéljünk. Berger Zoltán 06-30-5357586

2011. 08. 08. hétfő Edzőtábor Tiszakécskén

Hétfőn reggel 8 órakor indulnak a fiúk az edzőtáborba. Mindenki megkapta hogy milyen felszerelést kell vinni. Mivel az utazást egyéni, így jó lenne közösen megoldani ezt. Kérek mindenkit, hogy jelezze, hogy tud-e segíteni a le illetve a felhozatalban. Köszönjük!!!!

2011. 08. 01. hétfő Indul a 2011/2012-es szezon

Első edzés 08. 02-én, hétfőn 16:00-tól lesz. 08. 08-tól megyünk edzőtáborba. Ennek a költségét és az augusztusi befizetést kérjük 08. 04. szerdáig beküldeni!!! Köszönjük!

A Június havi képzésidíjat kérjük rendezni!!!!  Köszönjük!!!

 

 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Chat
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77